Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Űrdongó

2018-12-22

A Transformers filmekről úgy gondolják, hogy bármit is tegyenek le az asztalra, a célközönségnek úgyis tetszeni fog. Ez teljesen igaz. Én Transformers rajongó vagyok, legyen szó: videójátékokról, robotfigurákról, animációs sorozatokról vagy filmekről. Attól, hogy valaki rajong ezekért a filmekért, az nem jelenti azt, hogy nem látja az esetleges hibákat.
Számomra az Űrdongó film mutatta meg leginkább mik azok a hibák, melyekkel a Micheal Bay féle filmek bírtak. Ez nem azt jelenti, hogy leszólom azokat, hisz ő megteremtette egy franchise alapjait.
A történet:
A Cybertronon háború dúl, amiben az Autobotok alul maradnak, ezért menekülniük kell. Űrdongó azt a parancsot kapja Optimustól, hogy a Földre menjen és alapozza meg az ottani bázist. Azonban megsérül, hangját és memóriáját elveszti. Charlie Watson talál rá, aki az autó beindításával jelet küld, amit az Álcák két fejvadásza észlel is, így a megölésére indulnak. Dongónak meg kell védenie az Földet és harcolnia kell az Autóbotok jövőjéért is.
A hangulat elképesztően jó. A 80-as évek zenéi mindenkinek mosolyt csal az arcára, a szereplők az Alf sorozatot nézik. Az autók szintén abból a korszakból valók. Vagy mégsem?
Sajnos itt jelentkezik az egyik hiba. A két álca autó típusa majd csak a 90-es években lesz gyártva, míg a film csak 87-ban játszódik. Ha már a negatívumoknál tartunk, akkor had írják párról. Charli öccse tipikusan az a gyerek, akit naponta megvernék. Idegesítő, nagypofájú gyerek aki mindenki agyára megy. A másik ami nekem nem annyira tetszett, az emberek halála. Dropkick fegyvere konkrétan kipukkasztja az embereket, mint egy takonybuborékot. Jó, ezt én se nagyon tudtam hova tenni, de több hasonló nincs.
Ami viszont nagyon tetszett, az a robotok száma. Épp az, hogy kevés van. A történetben szempontjából fontos robotok mindössze 5-en vannak. Ezért a harcok sokkal nagyobb izgalommal bírnak. Hisz nem azt érezzük egy robot megölésekor, hogy úgy is van még hátra 12, hanem súlya van az életüknek. Most, hogy szóba jött a harc, had térjek ki a film egyik legnagyobb erősségére, ami a küzdelem. Nem kell mindennek felrobbannia a lövöldözéstől. Sokkal inkább két kezes harcok vannak inkább előnybe részesítve. Ezek a harcok mind nagyon látványosak.
Charlie szerethető karakter lett. Végre nem egy olyan női szereplőt kaptunk, aki csak arra képes, hogy dekoratív testrészeit mutogassa. Egy életképes lányt kapunk, aki kicsit úgy hat, mint az első részben megismert Sam és Mikaela szerelemgyereke. Autót bütyköl, amit apjától tanult, barátja lesz Dongónak.
A filmnek hatalmas szíve van. Megszeretteti a robotokat. Nem az jön le, hogy milyen látványosan tépik le egymás darabjait. Nem azt jelenti, hogy nem látványosak a harcok. Sokkal több munka található a filmben hisz nem a szemünket célozták meg, hanem a szívünket. Ez az ami miatt hajlandó vagyok megbocsátani a hibákat.

Hozzászólások (0)