Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
Filmvélemények

Star Trek

Rajnai Erik · 5 hónapja
A Star Trek az a sorozat, amiről nem kell sokat beszélni, hiszen hatalmas utat járt be az Enterprise csillaghajó az évek során. Remek táptalajnak bizonyult megannyi egész estés filmnek, játéknak. 
2009-ben jelent meg egy új, független film, Star Trek címmel, J. J. Abrams rendezésével. Teljesen új szintre emelte azt, amit Star Trek címen ismertünk. Kaptunk egy igazán izgalmas, látványos filmet, ami végig leköti az ember figyelmét. 
A történet az űrben kezdődik, ahol egy romulán hadihajó csapdába ejti a Föderáció egyik békefentartó hajóját, a U.S.S Kelvint. A hajó kapitánya meghal, ezért a másodtiszt veszi át helyét. A harc már az első pillanatban eldől, hiszen a romulán hajó messzemenően fejltettebb és nagyobb. A legénység megmenekülése csak az új kapitány önfeláldozása által lehetséges, így gondolkodás nélkül evakuációt rendel el, ő pedig a hajót az ellenfél hajójának vezeti. Sok évvel később a Kelvin kapitányának fia, aki bár tehetséges, nem akarja elkötelezni magát a Föderációnak, végül csatlakozik a kiképzéshez. Mikor már döntenének a sorsa felől – mivelhogy csaláson kapták – újra feltűnik a romulán hajó. Így James T. Kirk-nek az Enterprise csillaghajón kell szolgálatot teljesítenie. James-nek meg kell küzdenie apja gyilkosával, és a bolygóját fenyegető legnagyobb veszéllyel.
A filmnek szerintem egyik legerősebb pontja a látványtechnika. A régi sorozatok többsége leginkább az „egymással szemben ülünk és vitatjuk a különböző fajok közti politikát” típus volt. A film szakított ezzel, ami érthető is, mivel minden techikai eszköz alkalmas lett ennek kivitelezésére. Másik erőssége pedig, hogy tudja hozni az alapjául szolgáló művek hangulatát. Ezt leginkább azzal érik el, hogy a ruhák, fegyverek és eszközök olyanok, mint amit anno elképzeltek, hogy milyen lesz a jövőben. Ettől nem lesz idejétmúlt, sőt, méginkább mutatja, milyen jól bánt Abrams azzal az anyaggal, amit a kezébe vett.
Ajánlom azoknak, akik még a régi sorozaton nőtt fel, nekik örömöt fog okozni, hogy láthatják mivé nőtte ki magát az, ami az ő gyerekkorukat színesebbé tette. Azoknak is bátran ajánlom, akik szeretik a sci-fi műfajt vagy épp csak a remakeket kedvelik. De ha már pusztán csak a látvány kevéért nézel meg egy filmet, akkor ígérem, ebben nem fogsz csalódni.

Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Rajnai Erik
Sziasztok! Rég terveztem már, hogy elkezdek beszámolókat írni azokról a filmekről, melyeket éppen láttam. Végre eljött a pillanat. Szeretem a filmeket és a könyveket. Megragadnak engem a jó történetek. Blogom elsőszámú célja az, hogy felkeltsem az érdeklődést az adott filmről, hogy más is részesüljön az adott film nyújtotta élményben.