Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Ben-Hur

2019-05-05

Az 1959-es Ben-Hur egyike annak a három filmnek, melyek a legtöbb Oscar-díjjal rendelkeznek. Ez szám szerint 12 jelölésből 11 díj, mit megdönteni azóta se sikerült, mindössze megismételni (Titanic, A Gyűrűk Ura: A király visszatér). Ha elkészül egy remake, akkor mindig úgy hivatkozunk rá, mint az eredeti film, azonban ez a filmipari remekmű is egy újra alkotás. Korábban készült egy néma film 1905-ben, valamint egy 1925-ös verzióval is bővült a paletta. Azóta is számos újragondolást láthattunk, utoljára 2016-ban.
A történet követi az „eredeti” vonalát kisebb változásokban. Juda Ben-Hur zsidó herceg, aki befogadott testvérével, a római Messala-val elválaszthatatlanok. Messala belép a seregbe, hogy Róma dicsőségét szolgálja és növelje annak méretét. Ezalatt a zsidó szabadságharcosok, zeloták elkeseredett harcot vívnak a földjüket bitorló elnyomók ellen. Juda nem ért ezzel egyet, hisz a békés megoldások híve, azonban egy sebesült forradalmárt befogad, míg fel nem épül. Ezalatt Messala hazatér, mint Róma egyik legjobb tisztje. Kiderül, hogy mivel a békés megoldás nem működik, Pilátus egy légióval bevonul Jeruzsálembe. Menetelés Juda háza előtt is elhalad és a befogadott sebesült íjjal Pilátus életére tör, ki túléli a támadást, de bosszút követel. A merénylő elmenekül, Juda és családja a bosszú középpontjába kerül, minek eszköze nem más, mint Messala. Juda gályarab lesz, családját elhurcolják. A herceget pedig mindössze két dolog tartja életben. A gyűlölet és a bosszúvágy.
Mivel a film egy tökéletes film vonalát követi, így hibája nincs. Sőt tökéletesített azon. Míg az 59-es verzióban a „merénylet” egy lecsúszott cserép, itt egy sokkal komolyabban vehető nyíl az, ami a cselekményt bepörgeti. Mivel Jézus földi élete alatt játszódik a cselekmény így sokkal több szerepet kap és sokkal személyesebb is a karaktere. Korábban csak hátulról láttuk, vagy csak a kezét, itt arcát is látjuk és meg is szólal, minek érezhető ereje van. Engesztelő áldozatának – kereszthalálának – sokkal nagyobb ereje is van, mi a film végén érezhető, mit spoiler miatt nem írnék le. További különbség a játékidőben fedezhető fel, mi 3óra 45percről 2 órára csökkent. Ezt azzal éri el, hogy a cselekmény szempontjából fölösleges azzal nem időzik el. Ilyen például a hajóskapitány megmentése, aminek igazából tényleg semmi értelme, nem viszi előre a történetet. Ez a csavar például nagyon poénosra sikerült. A technika fejlődése pedig nagyon jót tett a történetnek. A hajóscsata és a végső ikonikus lovasverseny valami eszméletlen látványos.
Nagyon nagy szó azt mondani, hogy a mostani film felülmúlja elődjét, de azt kell, hogy mondjam, SIKERÜLT.


Hozzászólások (0)